Új információkat közöltek: így telt Ferenc pápa éjszakája

2025. február 25. 10:28

A Vatikán legújabb közleménye alapján a katolikus egyházfő állapota válságos, de enyhe javulást mutat.

2025. február 25. 10:28

 Ferenc pápa „jól pihent egész éjszaka” – közölte a szentszéki sajtóközpont szokásos reggeli, egysoros közleményében kedden.

A katolikus egyházfő egészségére vonatkozó legutóbbi részletesebb orvosi jelentést hétfő este adták ki, eszerint állapota továbbra is válságos, de enyhe javulást mutat. A vatikáni közlemény hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának este óta nem volt asztmás légzési rohama, valamint néhány vizsgálati eredmény javult. Az orvosok által korábban jelzett enyhe veseelégtelenséget folyamatosan figyelemmel tartják, és az nem ad okot aggodalomra.

Ezt is ajánljuk a témában

 A pápa továbbra is oxigént kap, de annak mennyiségét kis mértékben csökkentették. Az orvosok azonban óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a beteg állapotát illetően – írták a Gemelli-klinika orvoscsapatának véleménye alapján hétfő este összeállított közleményben.

Ezt is ajánljuk a témában

Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár vezetésével hétfő este rózsafüzérimát mondtak a Szent Péter téren, amellyel az egyház közelségét kívánták kifejezni Ferenc pápa és az összes beteg iránt. Az imához csatlakoztak a Rómában tartózkodó bíborosok, a vatikáni kúria munkatársai, a városban szolgáló papok és nővérek, valamint számos hívő is. A hirtelen bejelentett imára, az esős idő ellenére, megtelt a tér egyharmada. Huszonegy bíboros volt jelen.

A most 88 éves Ferenc pápa Jorge Mario Bergoglio néven született Buenos Airesben, 1936. december 17-én. Ő a katolikus egyház 266. pápája, illetve az első pápa a jezsuita rendből, aki az amerikai kontinensről származik.

Bergoglio egy súlyos betegségből való felépülése után, 1958-ban csatlakozott a jezsuita rendhez. 1969-ben szentelték katolikus pappá. 1973 és 1979 között Argentína jezsuita tartományfőnöke volt. 1998-ban Buenos Aires érsekévé nevezték ki, majd 2001-ben II. János Pál pápa bíborossá kreálta.

Ezt is ajánljuk a témában

XVI. Benedek pápa 2013. február 28-i lemondását követően a konklávé március 13-án Bergogliót választotta utódjául, aki a Ferenc nevet választotta, Assisi Szent Ferencre való hivatkozással. 

(MTI)

fotó: Tiziana FABI / POOL / AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sámson
2025. február 26. 03:40
Azt, hogy ki megy a mennybe, azt Isten maga dönti el. Elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy egy magas rangú egyházi vezető a pokolra jut. A bálványimádás az nem jó előjel ebből a szempontból. Ferenc szereti a szobrokat. Dante Isteni színjátékában a római pápák a pokolban külön szinten tartózkodnak a hamis tanításaik miatt. Ferenc nem volt egészséges olyan sokáig, hogy bevezesse a női és a nyíltan LMBTQ papokat a római egyházában. Ezt tervezte, ezek nyilvánvalóan hamis tanok a Biblia alapján, ahol a homoszexualitás bűn, és az egyházi elöljárók szembeni követelmény hogy férfiak, ráadásul egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket jól nevelik. Sunnyogó buzi pap kizárva a Biblia alapján, a Római Katolikus Egyház tele van olyan pappal, akik nem vállalják szexuális orientációjukat nyíltan, csak amikor lebuknak kisfiúkkal, akkor derül ki, hogy buzik is és pedofilok is. Mocskos banda, lásd kalocsai érsekségben a pedofil papok lebukása.
Dixtroy
2025. február 25. 12:17
"Új információkat közöltek: így telt Ferenc pápa éjszakája" Hogy mi? Kitettek egy véres lepedőt?
patikus
2025. február 25. 11:31
Utsó kenet jár neki mennybe menet. (eljött az ideje)
neszteklipschik
2025. február 25. 10:49
Reméljük rajta van az Ukranszkaja Pravda halállistáján, hiszen békepárti, azaz Orbánsátán szövetségese, Putyin pincsikutyája és Belzebúb földi helytartója is egyszemélyben. Jó'mondom, lippsik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!